|
Működő
autonómiák Európában
D É L - T I R O L
 A dél-tiroli autonómia gyökereit a középkorban
kereshetjük. Dél-Tirol mai, olaszországi keretek közötti autonómiája a
XX. században nyerte el mai formáját.. Az első világháború Dél-Tirol
Ausztriától történő elszakítását eredményezte, melynek eredményeképpen a
német többségű terület Olaszország része lett, a saint-germaini
döntés nem az etnikai viszonyokat, hanem az Alpok hegygerincét vette
alapul. Mussolini itáliai országlása alatt a helyi önkormányzatiság nem
érvényesült, a Duce az Új Római Birodalom megalapításán fáradozott; a
német nyelvet betiltották és olasz családokat telepítettek a területre.
A háborút követően Dél-Tirol az önrendelkezési jogok gyakorlását tűzte
ki célul, au Ausztriához való csatlakozásról szóló népszavazást azonban a
szövetségesek ellehetetlenítették.1946-ban viszont megkötötték a
Gruber-De Gasperi egyezmény néven ismertté vált szerződést, amely a
dél-tiroli német kisebbség helyzetének rendezésére irányuló törekvések
kiindulópontját jelentette. A teljes autonómia azonban csak az 1960-as
évek végére valósulhatott meg. Az egyre agresszívabb demonstrációk a
dél-tiroli autonómiatörekvésekre irányították a nemzetközi figyelmet.
1972. január 20-án életbe lépett a Trentino – Dél-Tirol autonómiáját
biztosító statútum, mely kimondja: „Trentino-Dél-Tirol, amely Trient és
Bozen provinciák területét foglalja magába, az egy és oszthatatlan Olasz
Köztársaság politikai egységén belül, az Alkotmány alapelveinek és a
jelen Statútumnak megfelelően, jogi személyiséggel rendelkező autonóm
régióként létesül.” (1. cikk). A 2. cikk értelmében „A régióban minden
nyelvcsoport tagjai jogegyenlőséget élveznek; mindegyikük etnikai és
kulturális sajátossága védelemben részesül.”
A dél-tiroli autonómia sikere három
momentumnak köszönhető: a saját identitás megőrzésének akarata, a
politikai egység és az anyaország tetterős támogatása.
A tiroli autonómiamodell magyar
szempontból különösen figyelemre méltó, hiszen az olasz államhatalom
előbb az elszakadás veszélyét látta az autonómiában, majd később
belátta, hogy az önrendelkezés erősítette a tiroliak lojalitását az
államhoz, s egyben a terület békés fejlődését szolgálta és szolgálja.
Å L A N D - S Z I G E T E K
 Åland (ejtsd: [óland]) Finnország és
Svédország között, a Botteni-öbölben elhelyezkedő, Finnországhoz tartozó
több mint 6500 szigetből álló szigetcsoport, melynek lakossága
túlnyomórészt svéd anyanyelvű. A finnországi svéd és lapp kisebbséget
külön autonómia illeti meg, amiket még a XX. század kezdetén kaptak.
A svéd nyelvű lakosságot aszerint kell különválasztani, hogy a
szárazföldön élnek-e, vagy az Åland-szigeteken.
A lappok kulturális
autonómiáját a finn alkotmány biztosítja. A lapp kulturális autonómia
tényleges letéteményese a számi parlament, mely fenntarthatja és
fejlesztheti saját kultúrájukat és a hatóságok előtt saját nyelvét
használhatja.
 A "szárazföldi svédek" képezik
Finnország legjelentősebb kisebbségét. Az 1919-ces finn alkotmány
kiindulópontja, hogy a svéd nyelv a finnel azonos értékű. Ennek
biztosítéka, hogy a kormányjavaslatokat, ajánlásokat, válaszokat és
petíciókat mindkét nyelven megfogalmazzák. A nyelvvizsgatörvény
értelmében a közhivatalnokoknak kötelező svéd nyelvből nyelvvizsgát
tenniük. 1922 óta a bíróság és más hatóságok előtt mindkét nyelv
használatos. A helységnévtáblák minden esetben kétnyelvűek. A honvédelmi
kkiképzést anyanelvükön kapják a polgárok, a parancsokat azonban
finnül. Érdekképviseletük a Finnországi Svéd Parlament.
Az Åland-szigetekről
született 1921-es döntés értelmében a terület feletti szuverenitás
Finnországot illeti meg, de kikötötték az ålandi lakosságnak járó
garanciákat. 1921 októberében demilitarizálták a területet.
Az ålandi autonómia öt alapja Kovács
Gábor felosztásában: az ålandi oktatás nyelve svéd; ha ålandi az ålandi
ingatlantulajdont nem ålandinak idegeníti el, bármely lakos, község vagy
tartományi tanács jogosult azt visszavásárolni; tartományi
választójoggal csak ålandiak rendelkeznek; a szigetek kormányzóját a
finn köztársasági elnök nevezi ki, az ålandi lakosság jóváhagyásával; a
központi szerveknek kötelességük anyagi támogatásban részesíteni a
Szigeteket.
1951-ben fogadta el a Riksdag, a finn
parlament azt a törvényt, amely 1970-ben és 1991-ben módosításokon esett
át, így rendezve az Åland-szigete autonómiáját.
B E L G I U M
 Nem nagyon létezik még egy olyan állam, amely
annyira függene a területén lévő autonómiáktól, mint Belgium. A belga
rendszer kiaklakulása a területén élő nép-és nyelvcsoportok sajátos
helyzetéből fakad. Két nagy nyelvcsoport él itt több száz esztendeje: a
holland nyelvű, protestáns flamand északon és a francia
nyelvű, katolikus vallon délen. A több évszázados
flamand-vallon konfliktust Belgiumban békés, törvényes eszközökkel
sikerült rendezni.
1962-ben Belgiumot négy nyelvi kerületre
osztották: holland, francia, német és Brüsszel kétnyelvű területére. E
határok Flandria-Vallónia, valamint Vallónia és a német kisebbség
között húzódtak.
Az 1980-as évektől létezik Belgiumban a
regionális autonómia, ezzel a tartományok szinte az összes
döntéshozatali feladatkört megkapták, beleértve a közigazgatást és a
külkereskedelmet is. Az 1993-as alkotmánymódosítás hozta létre a Belga
Szövetségi Államot.
K A T A L Ó N I A
Hosszas és bonyolult történelmi
fordulatok után a XX. század elején a szervezett politikai mozgalmaknak
köszönhetően a katalánok képviseletet nyertek a madridi Cortesben. Az I.
világháború végén hangos utcai tiltakozásokkal és demonstrációkkal
adtak hangot autonómiatörekvéseiknek. Az 1931-es köztársasági alkotmány
elismerte a régiók autonómiájának lehetőségét, majd az 1931-es
népszavazáson 99% támogatta a katalán autonómiát majd megalakult a
katalán parlament és kormány. 1934-ben kikiáltották a Katalán Államot,
melynek következtében a spanyol kormányzat felfüggesztette a katalán
alkotmányos statútumot. Az 1936-os választások népfrontos győzelme
helyreállította a katalán autonómiát, Franco tábornok rezsimje
(1939-75) alatt azonban a katalán autonómiatörekvéseket elnyomták.
A Suárez-kormány az "ideiglenes
önkormányzat intézményét 1978-ban minden régiónak biztosította. A mai
spanyol alkotmányt a kisebbségekkel kapcsolatos pozitív jogalkotás
jelzőjével szokták illetni. A preambulum leszögezi, hogy Spanyolország
támogatja az ország minden népét jogai gyakorlásában, kultúrájának,
nyelvének, hagyományainak és intézményeinek fejlesztésében. Az alkotmány
garantálja a nemzetiségiek és régiók önkormányzáshoz való jogát, minden
spanyolországi nyelv hivatalos a megfelelő autonóm közösségben,
elismerik az autonóm közösségek zászlóit és címerjelvényeit. Az autonóm
közösségek hatáskörébe tartoznak: az önkormányzati intézmények
megszervezése, területrendezés, városfejlesztés, lakásügy, mezőgazdaság
és állattenyésztés, erdőgazdálkodás, belvízi halászat, idegenforgalom,
egészségügy, szociális ellátás, helyi vásárok, helyi érdekű
vízgazdálkodás, környezetvédelmi igazgatás, kultúra, kutatómunka
támogatása. Emellett a Törvényhozó Gyűlés törvényerővel bíró normatív
aktusokat fogadhat el, önállóan működik a végrehajtási és igazgatási
feladatokat ellátó Kormányzó Tanács, az Elnök, mint a végrehajtó hatalom
feje, valamint az autonóm területen az igazságügyi szervezet
csúcsszerveként Főtörvényszék működik.
A B A S Z K A U T O N Ó M I
A
A baszkok a spanyol alkotmány
kidolgozásába csak részlegesen tudtak beleszólni. Baszkföld
Önkormányzatának Alapszabálya 1979 decemberében született meg. A törvény
első szakasza Baszkföld autonóm közösségének létrehozását deklarálja. A
kizárólagos hatáskörbe tartozó feladatok, illetve az egyéb
szabályozások egyeznek a fentebb ismertetett szempontokkal.
A baszk autonómia kivívása a mérsékelt
Baszk Nacionalista Párt érdeme.
K O R Z I K A
A XIX. századra kiéleződtek Korzika
ellentétei Franciaországgal, Korzika a terror elharapózásáról és a
közbiztonság katasztrofális helyzetéről lett híres.
Az első világháború után hozták létre A
Murva című folyóiratot, mely a korzikai nacionalizmus szócsöve
lett és az irodalomra is nagy hatást gyakorolt. Az 1970-es években egyre
több autonomista szervezet született, melyek nagy része illegálisan
működött, és különböző terrorcselekmények végrehajtásával (robbantások,.
merényletek) fókuszált rájuk a közvélemény figyelme.
Pompidou francia köztársasági elnök
1969-ben jelentette ki először, hogy Korzikának autonómiára van
szüksége. Az 1976-ban megalakult Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front
további terrorcselekményeket hajtott végre. A francia kormányzat
1982-ben speciális jogosítványokkal rendelkező régióvá nevezte ki
Korzikát. A regionális tanács a Területi Gyűlés lett, amelyet általános
és közvetlen módon választottak, de a Gyűlést 1984-ben fel kellett
oszlatni, ami további szeparatista mozgalmakat hívott életre.
1990-ben a francia kormány
belügyminisztere olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely kivételes
státuszt és intézményrendszert biztosított a sziget számára. 1991-ben az
Alkotmánybíróság néhány szakaszt törölt a tervezetből, de biztosította a
széles körű önkormányzatot.
Források:
| 
Nyitólap 
